Tervezett terhesség
Az átlagos kismama akkor jelentkezik a terhesgondozáson, amikor a méhében fejlődő magzat már nyolc-tíz hetes. Pedig a szülők a tervezett baba egészségéről már jóval korábban, a terhesség előtti hónapoktól kezdve tudatosan gondoskodhatnak.
Míg a terhesgondozók hálózata az egész országra kiterjed, addig a fogamzás körüli gondozásról egyetlen intézményben, az Országos Közegészségügyi Központ egyik osztályaként a fővárosban működő Családtervezési Központban van lehetőség. Az itt kínált program segítségével a veleszületett súlyos fejlődési rendellenességek haza 2,6 százalékos aránya 1,1 százalékra csökkenthető.
Mint a központ vezetője, dr. Dobó Márta gyermekgyógyász főorvos elmondta, a programba bekapcsolódni kívánó, önmagukat egészségesnek tudó, gyermeket akaró pároknak tanácsos a tervezett terhesség előtt legalább egy, de inkább három hónappal jelentkezniük. Első lépésként több laborvizsgálaton esnek át: a leendő édesanyánál hüvelytisztasági vizsgálattal (hüvelykenet alapján) állapítják meg, nem rejtőznek-e a szervezetében olyan szexuális úton terjedő betegségeknek a kórokozói, amelyek a terhesség alatt feljuthatnának a méhbe, és vetélést vagy fejlődési rendellenességet okozhatnának. A férfiak rutin spermavizsgálata megmutatja, a hím ivarsejtek alkalmasak-e a megtermékenyítésre. Ha probléma van, a férfit andrológushoz irányítják.
A vérvétel arra ad választ, védett-e a nő a magzati rendellenességeket okozó rubeola, cytomegalia vírus (CMV) és toxoplazmózis ellen. Így szükség esetén van idő beadni a rubeola elleni védőoltást. Az esetleges vérszegénységet is orvosolni lehet vastablettákkal. A következő lépcsőfok a genetikai alkalmasság vizsgálata, amely során kiderítik, hogy fennáll-e speciális kockázat, amely a baba egészségét fenyegetné, előfordultak-e a családban öröklődő rendellenességek.
A program része a pszichoszexuális alkalmasság vizsgálata is, hiszen a szexuális életnek lehetnek olyan zavarai, amelyek befolyásolják a termékenységet. Így például a túl ritka házasélet ugyanúgy megnehezíti a teherbe esést, mint a túl gyakori, mert ez utóbbi esetben a hímivarsejteknek nincs idejük újratermelődni. A nő egészségi alkalmassága azt kutatja, van-e a páciensnek olyan krónikus betegsége, vagy szed-e folyamatosan olyan gyógyszert, amely befolyásolná a saját vagy a magzat egészségét. Ha igen, van elegendő idő átállítani például a magzatot esetlegesen veszélyeztető epilepsziaellenes szert egy ártalmatlan változatra, vagy felkészíteni a terhességre a cukorbeteg asszonyt.
Az alapvizsgálatokat követi egy három hónapos felkészülés a fogamzásra. Ez alatt leállítják a fogamzásgátló tablettát, a normális peteérés helyreálltát pedig a reggeli, felkelés előtti alaphőmérséklet méréséből kialakuló görbe alapján ellenőrzik. Ebben az időszakban nagyon fontos feladat az ivarsejtek védelme, hiszen az ekkor fejlődő sejtek valamelyike vesz majd részt a fogamzásban: mindkét félnek kerülnie kell az ivarsejteket károsító anyagokat, például az erős dohányzást és alkoholfogyasztást, a károsító vegyszereket, a felesleges gyógyszerszedést, a sugárzást.
Ekkor, a tervezett fogamzás időpontja előtt egy hónappal kezdik meg a leendő kismamák a magzatvédő vitamin szedését is, és folytatják egészen terhességük 10. hetéig. Ez a multivitamin, elsősorban a benne lévő B-vitaminoknak (folsav, B6, B12) köszönhetően 90 százalékos védettséget nyújt a nyitott gerinc és a koponyahiány-rendellenesség ellen, valamint csökkenti a szív és vesefejlődési rendellenességek kialakulásának veszélyét is. Az anyukának ekkor tanácsos rendbe hozatnia a fogait is, és beiratozni tornára, hogy ne edzetlenül lásson neki a terhestornának.
Ezek után következhet a nagy cél, a terhesség elérése. Mivel a fejlődési rendellenességek a magzai élet első nyolc hetében alakulnak ki, hallatlanul fontos a koraterhesség fokozott védelme. A koraterhességben végzett ultrahangos vizsgálat megmutatja, megfelelő helyre ágyazódott-e be az embrió, mert ekkor még mód van az esetleges méhen kívüli terhesség gyógyszeres megszakítására.
A fenti program résztvevői mindent megtesznek azért, hogy teljesüljön a vágyuk, és egészséges babájuk szülessen.

