A csók

Zamata van. Méz vagy áfonya. De nem az ízétől édes. Attól olyan selymes, forró, izgató, olykor fájdalmas, hogy a legféltettebb titkomat, a szerelmemet vallom meg vele...

A csepp fagylaltozó túlméretezett hangszóróiból harsogott az éppen aktuális sláger: "Csókszor csók, ez az életem, szerelem a négyzeten". "Még hallgatni is jó!" - szakadt ki valakiből mögöttem az önkéntelen sóhaj. Megfordultam. Kissé duci, szőke asszony merengett a fagylaltos hűtőládák fölött. A haja rendben, szolid smink, a bőre napbarnított - ilyenre mondják azt, hogy jól tartja magát. Akkor meg mi ez a sóhaj? Miért van az, hogy az asszonyok bizonyos idő után már csak vágyakoznak egy igazi, szenvedélyes csókra? Pedig a hiánya már annyira fáj, hogy morfiumként adagolják a ponyvaregényeket, a napi televízió sorozatokat azoknak, akik titkon folyton a "nagyjelenetre" várnak. Igaz lenne, hogy tíz-tizenöt évnyi házasság után már legalábbis Brad Pitt vagy Richard Gere csókja kellene ahhoz, hogy felébredjünk Csipkerózsika-álmunkból? És fordítva, Julia Roberts vagy Michelle Pfeiffer alakját kellene magunkra öltenünk, hogy mogorva párunkból királyfit varázsoljunk? Egyáltalán, miért szokunk le idővel a csókolózásról, hiszen egykor oly szenvedélyesen kezdődött?

A tinik dolga?

Hogy is volt? Eleinte mindig és mindenütt csókolóztunk. A metrón, séta közben, moziban, piacon, Isten bocsá', még színházban is, ahol csak megkívántuk. Szakadatlanul érezni akartuk a kedves ajkának érintését, és azt, hogy a másik ott mellettünk valóság, és nem álmodunk. Bármikor szívesen "fel is faltuk" volna, hiszen a csók az első lépés a szerelem beteljesedéséhez vezető úton, de ahhoz négyszemközt kellett volna maradnunk, arra meg ritkán adódott alkalom. Az ajkak és nyelvek játéka lobbantja lángra a parazsat. Egyidejűleg annyi örömhormon szabadul fel bennünk, hogy az felér tíz végigkínlódott aerobikórával. Idővel mégis alábbhagy bennünk a csókolózási kedv - nemcsak nyilvánosság előtt, de zárt ajtók mögött is. Hogy miért? Végül is már biztos, hogy egymáshoz tartozunk, minek folyton bizonygatnunk? Mérhetően egyre ritkábbak, egyre szárazabbak és rövidebbek a csókjaink, mígnem puszivá, rosszabb esetben cvikipuszivá szelídülnek. Pedig kétlem, hogy egy kutyafuttában adott csókkal bármelyikünk is beérné! A számok virtuózai azt állítják, hogy az esküvő előtt egy csók átlagos időtartama tizenkét másodperc, utána nem sokkal viszont már csak egy. Vajon mi ennek az oka?

Az idő előrehaladtával a csókolózás egyesek számára meglehetősen izzasztó sportnak tűnhet. Intenzíven űzve valóban nem csekély "sportteljesítmény". Hosszabb távon nagy állóképességet és élénk fantáziát igényel. Aki komolyan űzi, nem kíméli nyelvét, ajkait, de még a nyak - és vállizmait sem, állítólag harmincnégy különböző izmát mozgatja meg. Eközben óránként mintegy ötszáz kilokalóriát éget el.
A csók esküdt ellenségei a hipochonderek, akik nem átallanak ölelkezés közben a karjaikban pihegő kedves helyett álnok módon a szájüregében lévő millió és millió mikrobára gondolni. Félelmetes, mennyi bajt kaphatnak el! A cseppfertőzés útján terjedő betegségek listája végtelen. Mandulagyulladás, tbc, influenza, herpesz! Hogy a gombákat, ínybetegségeket és megfázásokat ne is említsük... Eláruljuk, amit a "puszichonderek" nyilván nem is sejtenek: minden fertőzésveszély ellenére, a csókolózás igazoltan egészséges. Az USA-ban végzett hosszú megfigyelések bebizonyították, hogy a "csókkirályok" átlagosan öt évvel tovább élnek, mint csóktalan polgártársaik. A rendszeres csókélvezet karbantartja a végkeringést, és ébren tartja a hormonháztartást, illetve az immunrendszert. Előszeretettel javasolható tehát azoknak az asszonyoknak, akiknek sűrűn rakoncátlankodnak a hormonjai.

Csókcsend

A csókcsend oka azonban többnyire nem az erőnlét hiánya vagy az egészségügyi rizikó, hanem a férfi apadó szexuális érdeklődése. Mindenekelőtt mi nők panaszkodunk arról, hogy hiányzik az életünkből az igazi, édes, szenvedélyes és felkavaró csók. - Kezdetben egy csók mindkettejük számára ugyanazt jelenti: összetartozást és szexuális érdeklődést - állítja Bede Zsuzsa szexuálpszichológus. - De az évek múlásával szétválik a lelkünk. A nőt minden csók megerősíti abban a hitben, hogy tartós, biztonságos kapcsolatban él, számára tehát az érzelmi kötelék fontosabb. A férfiak a csókot a szexre való ráhangolódás eszközének tekintik. A csókban a férfiak a hódítás első lépését látják, az első lépést az ágy felé. Vajon a "csóktalan" férfiak nem kívánják többé asszonyikat? Sokszor, sajnos, erről van szó.

Érthető is, hiszen minden férfit űz a természetes ösztöne: a lehető legtöbb asszonnyal a lehető legtöbb utódot nemzeni. De hogyan, ha mindig csak ugyanazt a nőt hódíthatja, csókolhatja meg? Ez tudat alatt mindannyiunk partnerkapcsolatában szerepet játszik. A tinikorban, amikor még "tiszták" és ösztönösek vagyunk, a csók az erotikus vágyak netovábbja, maximális élményét nyújt. Az együttélések során az érzelmek lassan átalakulnak, a szenvedély csökkenhet, a szerelmi élet veszíthet izgalmából, romantikájából. Közben a csók kikophat a partnerek repertoárjából. De ez érdekes módon senkit nem bizonytalanít el. Ellenben a ritkuló szex sokakban kelt aggodalmat, hol is tart a kapcsolatuk? Pedig a csókolózás megléte vagy hiánya nagyon sokat elárul erről. Ismerek olyan párokat, akik csók nélkül is nagyon közel állnak egymáshoz, mert más gyengédség, simogatás, ölelés, odabújás helyettesíti, esetleg már a kezdetektől. Más kapcsolatban riasztó jel, ha nem csókolóznak. A pár nem csókolózik többé, azért, mert már alig fedezhető fel közöttük gyengédség, figyelem. A viszonyon nem segít az sem, ha még együtt alszanak. Arra, hogy a csók érzelmileg sokszor többet ad, mint a szex, jó példa a prostituáltak filozófiája: a csókot szigorúan fenntartják a magánéletük számára.

Csábítsd el újra!

Egyet el kell fogadnunk: olyan megrázó élmény, mint az első csók, soha nem lesz több. Ám csókolatlanul azért a sokéves partnereknek sem kell maradniuk. A nő vigyázzon rá, hogy csábító legyen, és a férjében újra és újra fel tudja ébreszteni a "nagy vadászt". Ha figyel a külsejére, ápolt és mutatós a kellő pillanatban, a partnere abból indul ki, hogy más férfiak is megkívánják. A lehetséges rivális puszta gondolata felébreszti a szexuális vágyat, és egyúttal a csókétvágyat is. Fontos jelzés a kirúzsozott száj. A vörös, dús ajkak azt mondják el viselőjükről, hogy fiatal és termékeny. Tehát a rúzsos női szájnak - azon kívül, hogy szép - erotikus vágykeltő szerep van. Azok, akik csókhiányban szenvednek, őszintén beszéljék ezt meg a partnerükkel! Ne feledjék azonban, hogy olyan párok, akik reggeltől estig szenvedélyesen csókolóznak és a másik minden kívánságát kiolvassák a szeméből, csak a moziban vannak. És még nem beszéltünk a csók kultúráról! A legelső, hogy őszintén megmondjuk a párunknak, mi az, ami tetszik, és mi zavar. A legjobb lenne, ha a párok időnként engedélyeznének maguknak pár napot arra, hogy csak egymásra figyeljenek, úgy, mint a legelején.

Hogyan kezdődött?

Az, hogy a férfiak és nők a szájukat egymáshoz érintik, és a nyelvükkel játszanak, olyan szokás, amelyet minden nép ismer - kivéve az eszkimókat, akik az orrukat dörzsölik össze, és a polinézeket, akik egymás szempilláját rágják le az őrült szeretkezés közepette. A csók valószínűleg úgy alakult ki, hogy ősanyáink az anyatejes táplálás után egy ideig megrágták a csecsemő helyett az ételt, majd a szájába folytatták. Hogyan változott ez a rítus erotikus csókká, arra már a világon senki nem emlékszik. Egy biztos: eleink kifogyhatatlan fantáziával rendelkeztek csókolózás terén. Szemléletesen bizonyítja ezt az indiaiak több ezer éves szerelemtankönyve, a Kámaszútra, amely már az első oldalakon hatféle vágyébresztő csókot sorol fel.

Az első

Az első csók elcsattanására érdemes várni. (Például az osztálykirándulásig, egy igazán elvadult hangulatú lyukasóráig, netán egy kifejezetten unalmas norvég tévéjátékig.) Esetünkben a Nagy Alkalom az iskolai kétnapos túrán érkezik el. A Lány várakozó álláspontra helyezkedik, de úgy, hogy ez szemmel láthatóan kiderüljön. A Fiú teljesen ideges. Már napközben sejteni lehet, hogy "itt lesz valami", például abból, hogy a Fiú képtelen három szótagnál hosszabb szavakat intézni a Lányhoz. És ilyeneket gondol: "Most mér' pont vele?", "Há' nem is tetszik!", "Ejnye má", izé..." Arcán zavart kifejezés ül, ami csak fokozódik, amint észreveszi a többiek kaján tekintetét, és azt, ahogy titokban oldalba bökik egymást.
Eljön az este. Mivel mindenki arról beszél, hogy itt készül valami, ezért a Fiú egyre idegesebb. Tudja, hogy nincs visszaút. Két szobatársát levegőzni küldi (mintegy három órára). A folyosón találkozik a Lánnyal. Félórás feszélyezett beszélgetés következik, amelynek végén a Fiú - minden átmenet nélkül - behívja a Lányt a szobába. A Lány elhelyezkedik az ágyon. A Fiú a másik ágyra ül, körülbelül két és fél méternyi távolságra. Újabb semmitmondó, kínos beszélgetés. A Lány türelmes, és úgy mosolyog, mint a Mona Lisa. A Fiú zavarban van. Arra gondol, minek ez az egész cécó, úgyis tudja mindenki, mire megy ki a játék. Ám az idő telik, és minden perc számít. A Fiú - akár egy sztálingrádi hős - közelebb csúszik. Reméli, észrevétlen marad ez a kis horizontális elmozdulás. Néhány perc múlva újra közelebb huppan. A Lány mosolya szélesebb lesz. Körülbelül negyvenpercnyi araszolva beszélgetés utána Fiú harminc centiméternyire van. Ekkor kezdődik el a csata nehezebbik része. A bátorság összekapargatása, apró adagonként. Negyedóra telik el, a homlokon megjelennek az árulkodó izzadságcseppek. Ekkor megindul a gyalogsági roham, a Fiú agya parancsot ad az izmoknak: odahajolni, csücsöríteni, szemet nyitva tartani (nehogy elrontsd)! Felesleges adag nyál képződik, és egy élete delén levő tintahal erejével bekapcsolódik a szívóhatás. Hol vannak még ekkor a laza ajkak, a játékos nyelv, az apró, ám annál kellemesebb technikák! Egyelőre csak arra lehet koncentrálni, minden úgy legyen, ahogy leírták az újságban. És amikor ezzel megvagyunk, szépen ki lehet sétálni az ajtón, enyhén Bruce Willises mosollyal. És fogadni a gratulációkat és a hátbaveregetést a "kisfiúktól".